Üdvözöljük a Mondelēz International elektronikus számlázás funkcióban

A Mondelēz International együttműködésre lépett a Tungsten Network hálózattal,
hogy egyszerűbbé tegye szállítói számára a számlák beküldését

Támogatjuk Önt az út minden lépésénél

Több mint egy évtizedes tapasztalat felhasználásával a gyakran ismételt kérdések (GYIK), valamint dokumentumok széles körét állítottuk össze, hogy támogassuk Önt az út minden lépésénél

Regisztrációs kérdések

    Ügyfelem arra kért, hogy a Tungsten Networköt használjam a számláim elküldésére. Mi a teendő?

    Mind a vevőnek, mind az eladónak a Tungsten Network tagjának kell lennie, hogy elektronikus számlákat tudjanak küldeni a Tungsten útján.

    Lehetséges, hogy számos ügyfele már egyébként is tagja a hálózatnak. A 24 Tungsten Network hálózathoz való csatlakozást követően akár már pár órán belül e-számlákat küldhet ezeknek az ügyfeleknek.

    Miért küldjem a számláimat a Tungstenen keresztül?

    Rövidesen ez lesz az elsődleges módszere annak, ahogyan a Mondelēz International a szállítói számlákat befogadja.

    A Tungsten portálon való regisztráció egyenértékű a Tungsten-hez való csatlakozással?

    Igen, a regisztrációs folyamat részeként Önnek el kell fogadnia a megadott általános szerződési feltételeket. Amint ezt Ön megteszi, a Mondelēz International részéről az az elvárás, hogy Ön többé ne küldjön papír alapú számlát (ha mégis ilyet kapnak, azt elutasítják), hanem minden számláját a Tungsten útján küldje el.

    Do I need to enter into sign an agreement with Tungsten Network?

    Yes, regardless of the solution you choose, you will be required to accept Tungsten Network’s terms and conditions.

    A Tungstenen keresztül történő számlázás feltétele a Mondelēz International vállalattal való üzleti tevékenységnek?

    Igen. A Mondelēz International aktívan kivezeti a papíralapú számlák feldolgozását annak érdekében, hogy élvezhesse az elektronikus számlázás által vállalkozásunk és szállítóink részére kínált előnyöket. 2018. napjától kezdve a Tungsten e-számlázás használata a Mondelēz International által alkalmazott formális szállítói kiválasztási feltétel lesz. Habár ez nem feltétlenül jelenti a nem igazodó szállítók azonnali kizárását, várható, hogy hosszabb távon ezek a szállítók elkerülhetetlenül hátrányba kerülnek.

    Kicsoda a Tungsten?

    A Tungsten Network elektronikus számlázási, elemzési és munkafolyamat megoldásokat kínál a vállalatok számára az egész világon. Termékeinkről és szolgáltatásainkról további információért látogasson el honlapunkra.

    Mit kell tennem, hogy elektronikus számlákat tudjak küldeni a Tungsten Network útján?

    A Tungsten Network használatának megkezdéséhez mindössze annyit kell tennie, hogy regisztrál az ügyfele által megadott regisztrációs kulcs vagy TN szám használatával. Regisztrációt követően az ezen lehetőséget használó minden szállító automatikusan 52 ingyenes tranzakciót kap. Az első év végén (egy évvel a regisztráció után) a fiókjában az elérhető tranzakciók számát visszaállítjuk 52-re, amelyet a következő 12 hónapban használhatnak fel.

    Ha Ön a lenti országok egyikében van regisztrálva, és számláit adó-visszaigénylés céljából a Tungsten számlaarchívumban kívánja tárolni, értesítenie kell adóhatóságát. A Tungsten egy standard szöveget bocsát rendelkezésre annak érdekében, hogy Ön eleget tehessen ennek az értesítésnek. Az értesítés sablonra mutató linket e-mailben küldjük el Önnek.

    Belgium
    Kanada
    Csehország
    Dánia
    Franciaország
    Magyarország
    Írország
    Olaszország
    Luxemburg
    Új-Zéland
    Norvégia
    Dél-afrikai Köztársaság
    Spanyolország

    Kell valamilyen szoftvert telepíteni?

    Nem. NINCS szükség semmilyen további szoftverre vagy hardverre. Csak internet-kapcsolatra van szüksége ahhoz, hogy e-számlákat küldjön a Tungsten Network útján.

    Melyek a minimális rendszerkövetelmények a Tungsten Network használatához?

    Az operációs rendszerre vonatkozó minimális követelmények a következők: Microsoft Windows 98 Second Edition, Linux vagy Mac OS 9.2*.

    A böngészőre vonatkozó minimális követelmények a következők: Az Internet Explorer 9 verziója, illetve a Firefox, Chrome, Safari és Opera legfrissebb verziói.

    Küldhetek adatokat közvetlenül a saját számlázási rendszeremből?

    Küldhet adatokat közvetlenül a saját számlázási rendszeréből, tetszés szerinti formátumban. Ehhez Integrált megoldással rendelkező szállítóvá kell válnia a Tungsten Network rendszerben. Ennek érdekében vegye fel közvetlenül a kapcsolatot a Tungstennel a következő elérhetőségeken: +44 (0)870 165 7420. A Tungsten továbbá helyi telefonszámokkal rendelkezik a következő országokban:

    Ország Helyi telefonszám
    Ázsiai csendes-óceáni térség +60 (3) 9207 7800
    Belgium +32 (0)24 031 011
    Dánia +45 808 858 18
    Finnország +358 (0)800 118 871
    Franciaország +33 (0)1707 081 00
    Németország +49 (0)69 2222 20290
    Írország +353 (0)1 247 7709
    Olaszország +39 02360 06340
    Mexikó +52 (55) 3098 7625
    Hollandia +31 (0)207 121 385
    Norvégia +47 800 149 34
    Portugália +351 (0)800 860007
    Spanyolország +34 914 141 472
    Svédország +46 (0)85 057 8418
    Svájc +41 (0)44 580 1491
    Egyesült Királyság +44 (0)870 165 7420
    Egyesült Államok +1 (770) 698 1420

    Minden ügyfelemnek küldhetek elektronikus számlákat a Tungsten Network segítségével?

    Miután regisztrált a rendszerben, a Tungsten hálózatához tartozó bármelyik vevő ügyfélnek küldhet elektronikus számlákat további költség nélkül. Kattintson a Kapcsolódás ügyfélhez gombra a szállítói portálon a további vevők egyszerű megtalálásához.

    Akkor is ezt a szolgáltatást kell használnom, ha a számláimat jelenleg időben kifizetik?

    Igen. Ha a Tungsten Network hálózatot használja, az garantálja, hogy továbbra is időben fogunk fizetni Önnek.

    A fizetési feltételek is megváltoznak ezen kezdeményezés részeként?

    Az elektronikus számlázás nem érinti az Önök jelenlegi feltételeit.

    Mi történik akkor, ha továbbra is küldünk papíralapú számlákat?

    Miután készen állnak a Tungsten Network útján történő tranzakciókra, a Mondelēz International a továbbiakban már nem fogad el papír alapú számlákat. Ha továbbra is papír alapú számlákat küldenek, az jelentős késedelmet okozhat az Önöknek történő kifizetésekben.

    Mi a teendő, ha nem rendelkezünk elektronikus számla előállításához szükséges rendszerrel?

    A Tungsten Network biztonságos portálján történő belépést követően a Webes űrlap opciót használva hozhatnak létre számlákat online. Nincs szükség szoftver telepítésére. Mindössze internetkapcsolatra és egy szokásos böngészőre van szükségük.

    Más ügyfeleknek már szoktunk küldeni számlaadatokat közvetlenül; küldhetünk EDI/XML fájlokat, vagy küldhetünk számlákat e-mailben közvetlenül a Mondelēz International részére?

    Nem. A közvetlenül a szállítóktól kapott elektronikus fájlok nem elégítik ki a Mondelēz International üzleti folyamatait. A Tungsten Network integrált megoldásának használata lehetővé teszi, hogy elektronikusan küldje el számláit.

    Más ügyfeleknek már küldök számlákat az interneten keresztül, használhatom ezt a Tungsten Network helyett?

    Nem. Egy számla képe, illetve az adatok fix formátumban történő letöltése nem elégíti ki a Mondelēz International üzleti folyamatait. A Mondelēz International csak a Tungsten Network platform útján fogadja el a szállítói számlákat.

    Hamarosan másik számlázó szoftverre szeretnék áttérni; várhatok a regisztrációval?

    Vegye figyelembe a Mondelez International vállalattól kapott regisztrációs meghívóban szereplő dátum követelményt. Ezen dátumot követően a Mondelēz International már nem fogadja el Öntől a papír számlákat. A Tungsten Network bármilyen bejövő adatformátumot elfogad, így Ön csatlakozhat a hálózathoz és tud számlákat küldeni. Amikor készen áll új szoftverének használatára, egyszerűen értesítse a Tungsten Networköt a kimeneti adatok változásáról, és ők elvégzik a szükséges módosításokat a zökkenőmentes váltás és a folyamatos számlakézbesítés biztosítása érdekében.

Általános kérdések

    Milyen előnyökkel jár a számomra, ha a Tungstent használom?

    A Tungsten ügyfelek körében végzett közelmúltbeli felmérés a következőket mutatta:

    Előnyök érzékelése a szállító Tungsten Networkbe történő regisztrációja előtt és után A TN-hez való csatlakozás előtt várt előnyök A TN-hez való csatlakozás után kapott előnyök
     Jobb jelentéskészítés és egyeztetés 12,9% 72,1%
    Kevesebb kivétel és probléma 19,7% 74,1%
    Kiszámíthatóbb fizetés 31,7% 78,7%
    Jobb termelékenység 5,3% 68,3%
    Kevesebb érdeklődés az ügyfél részéről 17,7% 71,3%
    Alacsonyabb működési költségek 7,0% 57,2%
    Gyorsabb, garantált számlakézbesítés 40,8% 76,4%
    Gyorsabb kifizetés 37,6% 72,6%
    Kézbesítés visszaigazolása 36,1% 81,8%

    Kattintson ide az Előnyök oldal megtekintéséhez.

    Vannak a szolgáltatásnak költségei?

    Az Ön által elküldött számlák száma és az Ön regisztrált üzleti partnereinek száma alapján Önnek felmerülhetnek bizonyos költségei a szolgáltatás használatával. A Mondelēz International is díjat fizet a hálózatban való részvételért. Úgy véljük, ezen költségeket jócskán ellentételezik az e-számlázással kapcsolatos előnyök és a papír alapú számlák kiküszöbölése.

    Kattintson ide az Integrált megoldáshoz

    Kattintson ide a Webes űrlap megoldáshoz

    Miért nem a Mondelēz International fizeti a díjakat?

    A Mondelēz International a szállító papíralapú számláinak előállítási költségeit sem fedezi, ezért az elektronikus úton történő elküldés költségeit sem kell fedeznie. Azonban az elektronikus megoldás a legtöbb vállalkozás számára költséghatékonyabb. A pénzügyi megtakarítások mellett további előnyként élvezheti a számlák azonnali elküldését, a számlák kézbesítésének visszaigazolását, valamint a 24/7 számlastátusz és jelentéskészítési képességet.

    A Mondelēz International a kifizetéseket is a Tungsten útján fogja teljesíteni?

    A Tungsten nem egy fizetési platform.A Mondelēz International a jelenlegi fizetési módszerét fogja alkalmazni továbbra is.

    Miután megkaptam az RTT (Ready to Transact, Tranzakcióra kész) értesítést a Tungsten-től, küldhetek továbbra is papír alapú számlákat?

    Nem, a Mondelēz International azt várja, hogy miután Ön megkapta ezt az értesítést, minden számláját a Tungsten útján küldje el, és ne küldjön több papír alapú számlát (ha mégis ilyet kapnak, azt elutasítják). Ez a lehetséges duplikáció megakadályozása érdekében szükséges.

    A Tungsten portálon az „Elfogadva” státusz azt jelenti, hogy a Mondelēz International jóváhagyta a számlám kifizetését?

    Nem; elküldött számláinak pontos státuszáért tekintse meg Tungsten portál fiókjában a Számlastátusz frissítéseket. 

    A Tungsten Számlastátusz szolgáltatás használatakor milyen típusú számlastátusz frissítéseket kapok a Tungsten portálon?

    • Elküldve: Számlája a Tungsten rendszer által történő ellenőrzésre vár
    • Elfogadva: Számlája átment a Tungsten által végzett ellenőrzésen – a számlát még nem kapta meg a Mondelēz International szállítói folyószámla részlege
    • Sikertelen: Számlája megbukott a Tungsten által végzett ellenőrzésen – ellenőrizze a leggyakoribb hibákat (pl. PO-tartomány), mielőtt ticketet hoz létre
    • Kézbesítve: Számlája készen áll a Mondelēz International szállítói folyószámla részlege számára történő elküldésre
    • Megkapva: Számlája bekerült a Mondelēz International szállítói folyószámla részlege rendszerébe – ellenőrizni fogják annak helyességét, majd feldolgozzák
    • Elutasítva: Számlája megbukott a Mondelēz International szállítói folyószámla részlege által végzett ellenőrzésen, és elutasították – e-mailben fog tájékoztatást kapni a Mondelēz International vállalattól az elutasításról
    • Jóváhagyva: Számláját feladták
    • Kifizetve: Számláját kifizették
    • Kivétel: Számláját a Mondelēz International vizsgálja – kapcsolatba fognak lépni Önnel a helyesbítés / jóváírás érdekében

    Mennyire biztonságos a számlák küldése a webes űrlapon keresztül?

    A Tungsten szolgáltatáshoz való hozzáféréshez – beleértve a webes űrlapot is – három hitelesítő adattal történő hitelesítés szükséges. Továbbá minden munkamenetet ipari szabvány 128 bites SSL titkosítás véd, a Verisigntól származó 3 osztályú kiszolgáló tanúsítványokkal. Számlájának létrehozását követően az a biztonságos archívumban kerül tárolásra, ahol a legújabb, naponta tesztelt biztonsági intézkedések védik.

    Ez azt jelenti, hogy csak jogosult felhasználók csatlakozhatnak a portálhoz, csatlakozás után pedig minden kommunikáció titkos és az adatok teljes biztonságban vannak.

    A Tungsten képes együttműködni más nyelvet beszélő alkalmazottakkal?

    Az Ön és ügyfele közötti üzleti kommunikáció ugyanazon a nyelven fog folytatódni. A számlákat továbbra is azon a nyelven küldje nekik, amelyet szokásosan használnak.

    Ha támogatásra van szüksége, kérjük telefonáljon: +44 (0) 870 165 7430. Holland, francia, német, olasz, portugál és spanyol nyelven történő támogatásért hívja a lenti helyi számok egyikét:

    Belgium + 32 2403 1012
    Franciaország + 33 1707 08109
    Németország + 49 6922 2220 293
    Írország + 35 3124 77710
    Olaszország + 39 0236 006 341
    Mexikó +52 (55) 3098 7625
    Hollandia + 31 2071 21386
    Portugália + 35 1800 814 549
    Spanyolország + 34 9141 41473
    Egyesült Királyság + 44 8701 657 430
    USA + 1 877 752 0900

    Felhívjuk a figyelmet, hogy ezek a számok csak a Tungsten e-számlázással kapcsolatos kérdésekben történő támogatásra szolgálnak. Fizetéssel kapcsolatos kérdéseivel továbbra is meglévő ügyfél kapcsolattartójához forduljon.

    Who do I contact if I have practical questions on the process?

    You need to contact Mondelēz global email account [email protected].

Meglévő ügyfelek

    Hogyan tudok mellékletet csatolni a számlámhoz?

    • Mivel a Mondelēz International engedélyezi a mellékleteket, lépjen a „Számlázás” lehetőségre és válassza ki „Mellékletre váró számlák” elemet
    • Keresse meg számláját a számla számának a keresés mezőben való megadásával vagy rendezze a „Mellékletre váró számlák” táblázatot a különféle oszlopcímek szerint
    • Ellenőrizze a megengedett fájltípusokat a „Feltöltés” oszlopban
    • Kattintson a „Kiválasztás” lehetőségre a csatolni kívánt fájl(ok) számítógépéről történő hozzáadásához
    • A mellékleteket a „Mellékletek száma” oszlopban láthatja
    • A mellékletes számlákat Önnek kell engedélyeznie, hogy értesüljünk arról, hogy azok feldolgozásra készen állnak, jelölje be a jelölőnégyzeteket a megfelelő számlák mellett és kattintson az „Engedélyezés” gombra
    • Számlánként legfeljebb 3 melléklet csatolható, amelyeknek tiff formátumúaknak kell lenniük
    • Ha mellékletre váró számlákkal rendelkezik, akkor 24 órája van a mellékletek hozzáadására, mielőtt a számla automatikusan elküldésre kerül

    Küldhetek két számlát ugyanazzal a számlaszámmal?

    Nem, ez nem lehetséges a duplikált számlák megelőzése érdekében. A rendszer maga nem engedi ugyanazt a számot kétszer beírni.

    Küldhetek számlát a mai dátumnál korábbi számladátummal?

    Igen, csak írja be a kívánt dátumot. Azonban jövőbeni dátum nem lehetséges.

    Amikor több PO-számot írok be a fejléc szintjén, a számlám elküldése sikertelen. Akkor hová tudom beírni ezeket az adatokat?

    Csak egy PO-t írjon be a számla fejlécben a „PO” mezőbe. A többi PO-t a számla törzsébe írja be – minden PO-t a megfelelő kapcsolódó sortételbe, pl.:

    • 1. sor: első PO, a kapcsolódó szállítás/szolgáltatás/áru leírása
    • 2. sor: második PO, a kapcsolódó szállítás/szolgáltatás/áru leírása
    • 3. sor: harmadik PO, a kapcsolódó szállítás/szolgáltatás/áru leírása

    Kinek van jogosultsága további Tungsten hozzáférés bejelentkezési adatokat adni más felhasználóknak?

    Amikor egy szállító vagy vevő regisztrál a Tungsten portálon, meg kell nevezniük egy adminisztrátort – az adminisztrátor adatait a „Fiókom” elemre, majd a „Profilom” elemre kattintva találja meg, az adatok a képernyő alján jelennek meg.

    Az adminisztrátor tud új felhasználókat hozzáadni és a hozzáférési jogokat módosítani.

    Miért nem fogadja el a Tungsten a számlaszámomat számla létrehozásakor?

    A Tungsten emlékszik az összes számla számára, amelyet Ön a Mondelēz International részére küldött. Ez megvédi mind Önt, mind a Mondelēz International vállalatot a duplikált számlák küldésétől. Ezért számlájának mindig egyedi számának kell lennie, például 1/2013 és 1/2014 elfogadható.

    Miért nem találom a megrendeléseimet a Tungsten Network portálon?

    1. PO-ját az elmúlt 24 órában hozták létre. A rendszer úgy van ütemezve, hogy minden új PO-t naponta egyszer másoljon át, és éjjel küldje át a Tungstennek. Nincs élő kapcsolat az SRM és a Tungsten között, ezért minden PO példány 24 órával később jelenik meg a Tungsten szállító profilokban.
    2. Valódi leképezési problémáról van szó. Ebben az esetben lépjen kapcsolatba a Tungsten támogatással, hogy kijavítsák és a megfelelő entitáshoz kapcsolják az Ön vállalatát.

Forduljon szakértőnkhöz

Egyedi kihívásokkal és követelményekkel néz szembe. Egyeztessen le egy telefonhívást, hogy megismerje, miként segíthetünk konkrét folyamatainak automatizálásában.